Dokk Back Stage Bistro

Mikor a hajógyárat felszámolták, az utolsó munkás is eldobta a szerszámot, a szerelőcsarnokokat lelakatolták. Kiüresedett a városrész: egy fejlett ipai kultúra romjai a város egyik legizgalmasabb területén, a valójában máig felfedezetlen budapesti Dockland-ben.

Duna-szag, hatalmas platán- és fűzfák. Itt igazi folyópart van: kis lépcsőkön lehet lejutni a vízhez. Ipari vágányok vezetnek a csarnokokba. Hatalmas, üres belső terek, arányuk, mint a román székesegyházaké, falaik téglából, olykor méteresek, félköríves, boltozott nyílásokkal, bravúros acél-fa konstrukciójú tetővel, elmés, az egész csarnokot „lefedő” alulfeszített fagerendás, futómacskás, mozgó daruhidakkal és gyönyörű csarnoklámpákkal.

Azóta a sziget újraéledt: filmesek, grafikusok, fantáziadús kereskedők bérelnek irodákat és raktárakat. A teljesség igénye nélkül: van itt farmernagyker, vízi sport klub, reklámstúdió és egy képzőművészeti iskola is. Itt nyílt meg tavaly a Dokk „Étterem és koncertterem”, ahogyan az engedélyezési terveken szerepelt, szemérmesen kerülve a diszkó szót. A beruházói program: jó étterem és söröző, konyha, sok bárpult és kis színpad az egyik csarnokban, körülbelül 500 férőhelyes színháztér lelátóval és színpaddal a másikban. Diszkrét ebéd nap közben, este vacsora, éjféltől jönnek az aranyifjak szórakozni. Alkalmanként menő zenekarok adnak kamarakoncertet a népstadionbeli műsor másnapjain.

A tervezési terület: a 122. számú csarnokegyüttes déli része: a háromhajós főépületre merőleges két, egybenyitott egykori szerelőcsarnok. Az együttes legrégibb tagja, a déli oldalon álló ún. „külső szerelde” 1850 körül épült. Később építették a vele párhuzamos gerincű szomszéd csarnokot. Ekkor készült az öt nagy boltozott nyílás a két épület közös falán. A Budapesti Iparkamara 1885-ös összesítésében már mindkét ház szerepel. 1902-ben épült a két régebbire merőleges nagy csarnoktér, Zenner Gyula mérnök tervei alapján. Később épültek a főhajó két oldalán az alacsonyabb oldalhajók. Az épületegyüttes ipari műemlék. A két kisebb csarnoktér karakteres jegyei a boltozott téglanyílások, a nyitott, felülvilágító ablakos fedélszék és a síneken gördülő daruk.

A tervezés küzdelmes volt: kiderült, hogy az egyre duzzadó program éppen csak elfér a két csarnokban, gépészeti, technológiai feladatok és a régi épületszerkezeti adottságok megbonyolították a klasszikus „belsőépítész”-munkát.

Voltak azonban olyan tervezői elveink, melyekhez elszántan és –reméljük- eredménnyel ragaszkodtunk:

  • Az új szerkezetek nem mosódnak össze a régivel. A csarnokok eredetileg teljesen üresek voltak (így volt a legszebb). Minden, amit beépítettünk, karkteresen (látványban és szerkezetileg is) leválik a régi falakról. Az új falak, mint „ház a házban”, a könnyűszerkezetek pedig: a lebegő hidak, „gyilokjárók”, lépcsők, pultok, mint a térbe önkényesen beállított új elemek.
  • A nagy belmagasság jó lehetőséget adott az igazi háromdimenziós tervezésre. A Dokk térszervezése, közlekedési rendszere első alkalommal „barangolós”, labirintusszerű, valójában elég logikusan szerkesztett. Talán nem tűnik fel, de fontos volt, hogy az étterem-csarnok minél több pontjáról lehessen látni a színház-csarnok színpadát. A boxokban ülve ellátni a bárpultnál ülők feje fölött, ők viszont magasabban vannak, mint a küzdőtéren állók.
    A csarnokok közötti boltozott nyílásokon a hosszú acél-hídról lehet átlátni. A konyha-blokk tetején lévő teraszok, a rámpa és a híd között igazi aréna-tér alakult ki.
    A két, egymással szembenéző betonszerkezetű lelátó alatti tér maximálisan kihasznált: az egyik oldalon a bejárati szélfogó és a ruhatár, a másik oldalon a WC-k kaptak helyet; fölötte, a felső széksorok alatti ferde térben gépészeti berendezések és öltözők.
  • A helyszínre korábban már készültek ötlet-tervek. A mi tervünk szerényebb, a csarnokkal szemben alázatosabb, és lényegesen olcsóbban megépíthető lett. Ennek is köszönhető, hogy egyéves elakadás után a teljes program megvalósult. Minden beépített elem a feladatát teljesíti, minden acéltartó a rá eső teherre méretezett, minden tárgy működik, a szerkezeti részletek egyszerűek.
    Talán az egyetlen „öncélú” elem a lépcsősen emelkedő box-sor fölötti acél rácsszerkezet. Harcokat vívtunk a szponzor cégekkel az obligát reklám-felületek kialakításáról, néhol mentettünk, de sikerült elkerülnünk a városban járatos pub-design dekor-poénjait.
  • Erre törekedtünk az anyaghasználatban is: próbáltunk minden anyagot a maga valóságában megmutatni. A csarnok régi téglafalát megtisztították, újrafugázták és olajjal kezelték. Az új, külső nyílászárókat a régi, filigrán acél-osztású ablakok mintájára terveztük, a kétrétegű üveg miatt persze vastagabb keresztmetszettel. A belső acélszerkezetek felülete egyszerűen lakkozott, néhol szándékosan rozsdásított.
    A burkolatok: bakelit bevonatú préselt lemezek (eredetileg teherautó-platónak gyártják), lakkozott, acél hullámlemezek (a város egyetlen, muzeális portálredőny hullámosító gépén legyártva), bordás lemezből hajlított lépcsők, rámpák, a padlón égetett cserép (coto) és hajópadló.
    Nagy erőfeszítéseket tettünk a kivitelezés során a betonfelületek megmutatására. A „látszó beton” nem mindenhol sikerült szépen: több helyen vakolni kellett.

A munka az engedélyezési dokumentációtól a kiviteli terveken át az egyedi lámpák, pultok és bárszékek műhelyrajzáig terjedt. Az, hogy a tervek megvalósultak, nagyrészt Kotaszek Tibornak köszönhető, aki egy személyben volt építésvezető, műszaki ellenőr és menet közben improvizáló kreatív tervező. A finomabb lakatos munkák, pultok és bútorok az ő vállalkozásában készültek.

Építész-, belsőépítész tervezők: ifj.Benczúr László, Göde András, Frank György, Kotaszek Tibor

Fotók: Máté Gábor